Fázós téli esték lomhán zakatoltak,
hallgattam magamban a halkuló hangokat.
Szürkületet kopogtak az ablakon a hópelyhek,
a falakon sétáltak az unalmas érzelmek.
Egy kósza gondolat volt tőlem csupán,
és rád köszöntöttek a szavak: képernyőd falán.
Te féltőn figyeltél,
óvatosan átöleltél,
gondolataiddal simogattál,
színes álomba ringattál,
szebbé csókoltad bennem a hajnalokat!
Én hittem,
hogy te vagy
életemben az új zamat!
Ezért féltőn őrzöm a fonalat,
ami összeköti köztünk a szavakat.
Magányosan fázom, csak élményeimmel takarózom.
Mondd, mért nem érinthetem folyton a ragyogást körülöttem?
Hiányodtól remegnek bennem a színek.
Türelemre intesz!

Értem,
de nekem sírni volna kedvem!
A hajnali csöndben könnyeim mossák a tegnapi
léptek nyomát.
Csak egy apró szikrát kérek,
ami élteti a Fényed!

 

2014. március

 

 

Oldal: Sírni volna kedvem…
Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából - © 2008 - 2025 - verseloerintes.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat