Hamarosan őszbe szökik a nyár a Kárpátok felett,
csokorba szedve az öröm és bánat perceket.
Bár ragyogott vidám, perzselő fényeket,
de sok magyar anyának font hajába
sóhaj őszüléseket.

A kertben lassú léptek, amott a Tisza zavarog,
búsan nyaldosva az elhagyott homokos partot.
Hullámaiba zuhannak a sikító szavak,
határtalan folyik medrébe az érzés,
ami rajta áthalad.

A fák koronái felett kering a fájón repülő gondolat,
már rozsda markolja a suttogó lombokat.
Földre zuhan az ártatlan zokogás,
eltévedt egy tudatlan célzás,
vöröslik a nyári utazás.

Szeretnék szívből énekelni, vidáman szikrázó híreket,
de a keleti szőke szellő a torkomba bánatot tépeget.
Fiakat fosztogat a távolba sorozó üzenet,
feketébe öltözteti az árva szíveket,
nem válogat nemzeti színeket.

Hamarosan őszbe szökik a nyár a Kárpátok felett,
egész a Dunáig folyik a panaszt sikító rémület:
nem lennék én soha gerinctelen gyáva,
ha szívem őshazája hívna harcba,
és pecsétet lép a fakuló tájba.

Oldal: Őszbe szökik a nyár
Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából - © 2008 - 2025 - verseloerintes.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat